Ma Franciaország és a romák... - Holnap?
2010-09-02
Szolidaritási tüntetés a balkáni romák franciaországi kitoloncolása
valamint a magyarországi cigányellenesség terjedése ellen.
Mi, budapestiek is csatlakozunk a megmozdulásokhoz, amelyek Ajaccioban,
Barcelonában, Belgrádban, Bécsben, Londonban, Madridban, Sevillában,
Párizsban és több más franciaországi városban, velünk egy időben zajlanak.
A magyar kormányt arra kérjük, hogy a romák érdekében tiltakozzon a
francia kormánynál, továbbá lépjen fel hazánkban is határozottan minden
cigánygyűlölő, rasszista megnyilvánulás ellen.
Időpont: 2010 szeptember 04. szombat 14:00
Helyszín: A francia nagykövetség épülete előtt, VI. kerület, Lendvai u. 27.
Válogatás az egyidejű KÜLFÖLDI tüntetések helyszíneiből:
- Barcelona, Consulat Franc`es, szervező : La Federació d´Associacions
Gitanes de Catalunya,
- Belgrád, Szerb Parlament, szervező : Democratic Association of Roma
- Bécs, Haus der Europaeischen Union, szervező: Romapastoral Diözese
Eisenstadt
- Párizs, Place de la Republique, szervező: Unionromani.org és további 49
szervezet
- Róma, Piazza Farnesi, szervező: Reset Italia |
Hír
|
| Jókai utca |
2010-02-06 21:44:31 |
|
Nolblog - botrányparcella - 2010-02-06 |
Hozzászólások száma: 0 |
A TERMA Nonprofit Közhasznú Zrt. 2010. január 7-én 11.00 órakor megemlékezést rendezett a VI., Jókai u. 1. sz. ház előtt. Ebből a házból 1945 januárjában a nyilasok több száz bujkáló zsidót (nőket, gyerekeket, férfiakat) hurcoltak el a Városház utcai nyilasházba.
|
Másnap egy részüket a svéd követség segítségével a gettóba kísérték, másokat - főként férfiakat - a nyilasok megkínozták és a Dunába lőtték. Az emléküket őrző táblánál helyezték el koszorúikat és virágaikat a kerületi és fővárosi szervezetek, magánszemélyek.
Emlékező szavakat mondott dr. Földes Gyula gyermekorvos, a túlélők egyike(1):
“Tisztelt Emlékezők!
Nemrégen a mai emlékezés előtt kedves barátom – az esemény egyik szervezője – azzal a kérdéssel fordult hozzám, hogy mit szólok ahhoz, hogy a meghívón a nevem mellett az a szó állna: túlélő. Kérdésére néhány pillanat multán igent mondtam. Később azonban elgondolkoztam, vajon mit jelent ez a szó, minek köszönhetem azt, hogy túlélője lehettem az 1945 január 7-ről 8-ra virradóra kezdődő eseményeknek, melyek itt, ebben a házban estek meg.
Elsőnek az jutott az eszembe, hogy valószínűleg a szerencse mentett meg, hogy nem lőttek a Dunába, mint akkor a házban bujkáló kb. 340 embert, köztük apámat és nagybátyámat.
A ház különben a Svéd királyi követség alkalmazottainak háza volt, mely tényről a ház kapujában kitett tábla is tanúskodott. Ez azonban nem akadályozta meg a házba behatoló – feketeruhás, karjukon piros-fehér csíkozású karszalagot viselő, a csíkozás közepén fehér színű körben a nyilaskereszt – szóval nyilas pártszolgálatosokat abban, hogy hangos ordítozások közepette tereljék le az utcára az épületben megtalált, ijedt embereket.
Én akkor 11 éves voltam, az akkori szokásoknak megfelelő, nem túlzott, neológ vallásos nevelést kaptam, mely abból állt, hogy péntek esténként gyertyagyújtás volt, legalábbis míg nagyapám élt, de az őszi ünnepeken mindig mentünk szüleimmel a zsinagógába és kóser háztartás volt nálunk. Miután hittanra is jártunk, így sok imát ismertem kívülről. Szóval azon az éjjelen, miután sejtettem, hogy valami borzasztó dolog fog velünk történni, előérzetem már azért is működött, mert az 1944-es évet az ún. Zsidó osztályban kezdtem a Barcsay utcai gimnáziumban, és hát áprilistól még a sárga csillag is felkerült a kabátomra az előirt mérekben és színben. Szóval azon az éjjelen elkezdtem mondani általam nagyon szépnek tartott imát az avinu málkénut, mely imát, ha jól emlékszem jankiperkor a mazkir előtt szokták mondani, és mely imát évtizedekkel később Barbra Streisandtól hallottam az internet segítségével.
A Gondviselő azonban az imát nem hallotta meg és így részemről – bár akkor még nem tudtam mi fog következni – a Gondviselőben való hitem bizony megrendült. A menet közben elindult a sötét Andrássy úton a Belváros felé, hogy útközben mi történt, arról pár évvel ezelőtt az itt közöttünk megjelent, akkor néhány éves Flamm János számolt be egy újság hétvégi mellékletében.
A Városház utca 14. számú nyilasházba kerültünk, majd onnan másnap a gettóba, és ott a gettóban ért a felszabadulás 10 nap múlva január 18-án. Hogy mit történt ott, és a Duna-parton, azt nem kell itt elmondanom, mindenesetre apámat és nagybátyámat többé nem láttam. Holttestük soha nem került elő, és ahogy a kriminalisztika tanítja, bűntény estén, ha nincs holttest, akkor bűntény sem igen történhetett. Azonban az események másképp alakultak és 2 évvel később csak előkerültek a nyilas pártházban tevékenykedők, köztük Tál Lajos(2) is, akit a Népbíróság halálra ítélt a terhére rótt, és túlélők elmondása alapján elkövetett gyilkosságok miatt.
Érdekességként, de nem nagyon meglepve állapítottam meg évtizedekkel később, hogy ennek a Tál Lajosnak a neve ott díszeleg a 298-es parcellánál felállított táblán, mint a magyar haza és szabadság egyik hősi halált halt hőse. Apámnak neve nincs sehol, miután ahogy mondtam sírja sincs, csak a Duna. Így aztán a Gondviselőben vetett hitem végleg megszűnt. De megszűnt a zsidóság szervezeteiben, a Hitközségben, illetve ezen szervek működésében vetett bizalmam is, miután, azóta, vagyis 65 éve onnan senki meg nem kérdezte, ugyan van-e valamire szükséged?
Túlélésem következő szereplője Raoul Wallenberg. Történészek nem hiszik, hogy Wallenbergnek személyesen lett volna szerepe abban, hogy bennünket onnan a nyilasházból másnap a gettóba kísértek, 89-en voltunk. Ezért nem szerepel a neve egyik táblán se – a házon belül a lépcsőházban is van egy tábla, melyet még 1947-ben anyám és még az akkor élők állították. Engedtessék meg nekem, szemben a történészekkel: hiszem, tudom, hogy Wallenberg személyesen járt el érdekünkben és nem a nyilasok számítása vált be.
Az ostrom utolsó napjaiban voltunk a pesti oldalon – az esetleges jó tétemény, elengedésünk, menti majd őket. Nem így történt. Wallenberg neve a hivatalos sajtóban emlékeim szerint 1984-ben a 40. évforduló alkalmából hangzott el először a magyar parlamentben Salgó főrabbi szájából, aki akkor parlamenti képviselő volt.10 évvel később az 50-ik évfordulón a Magyar Televízióban én is szerepeltem, elmondtam akkor, amit itt, most is, hogy Wallenberg és a Vörös Hadsereg mentett meg. Érdekes volt a televíziós adás reakciója. Másnap a kórházban, ahol akkor már több mint 10 éve dolgoztam, az egyik igazgató -keresztény ember- odajött hozzám és gratulált úgymond a szereplésemhez. Mondtam neki, nekem ez kötelességem az elpusztított hozzátartozóim miatt. Mások arról érdeklődtek, ezek zsidók voltak, hogyhogy a nevem mellett a lakcímemet ugyan miért nem írattattam fel. Hogy a válaszom mi volt, most nem idézném.
Utoljára meg kell emlékeznem arról, hogy valójában a Vörös hadsereg mentett meg bennünket a pesti gettóban és érdekes módon, ahogy az nemrégen kiderült, nem a németek akartak elintézni bennünket, hanem a magyar nyilas suhancok.
Nem gondoltam korábban azt, hogy megint találkozni fogok az akkor viselt karszalaggal, különösen nem 20 évvel a rendszerváltás után. Szerencsére ezek az emberek most még nem hívják egymást testvérnek, mint nyilas elődeik, de lehet, ez is el fog következni.
Mindenesetre engem már nem fognak megfélemlíteni, egyszer és mindenkorra megtanultam a leckét, a Duna-partra nem fognak kísérni. Talán túlzás ezeket itt most elmondani, de úgy érzem a túlélőknek kötelességük újra és újra elmondani azt, ami velünk történt. Talán az élő szónak megvan az ereje.
Elie Wiesel a washingtoni Holocaust Múzeum megnyitáskor mondta azt a mondatot, amely mondat most ott van az épületen és ez a mondat így hangzik: A halottakért és az élőkért tanúskodnunk kell. Igen, ezért vagyunk ma itt és leszünk minden évben, amikor eljön az évforduló, a jahrzeit. 5 évvel ezelőtt Kertész Imre vagy inkább Imre Kertész szavait idéztem, amit a Nobel-díj átadási ünnepségén mondott Stockholmban. Nem szó szerint idézve: amikor Auschwitzról gondolkozunk, akkor inkább a jövőről, mintsem a múltról kell vélekednünk. Azt hiszem Kertész Imre mondatai most inkább a jelenről kell hogy szóljanak. Sajnos.”
|
| Hozzászólások: |
| |
| Még nincs hozzászólás! |
|
|
